Kissé elmaradtam az utóbbi időben Perrie Snapchat-es posztjaival, így most szokás szerint összefoglalva hozom el. Az egészet az Arsenal meccstől mutatom. Azt már tudjuk, hogy Perrie nagyon büszke híres focista szerelmére, és ezt bizony nem rest eltitkolni sem. Végig izgulta a mérkőzést, és közben snapre is posztolt.
Alex-el tegnap elmentek randizni egy picit, de előtte a fiú sok snapchat videót készített a lányról. Sunyiban videózta, amíg Perrie kosarazott, majd fociztak egy picit. Hihetetlenül édesek együtt, remek páros,az biztos.
Perrie már a golfozásról osztotta meg felvételeit. Az eredményük végül döntetlen lett. Érdemes mindegyik videót megnézni, annyira aranyosak.
Mivel ismét összegyűlt egy kisebb adag személyes fotója Perrie-nek, így összesítve elhoztam nektek az összeset. Az Instagram fiókjára egy gyönyörű képet posztolt magáról. Imádtam a haját, és ez a szett remekül állt neki. Kicsit emlékeztet a Fifth Harmony 'Work From Home' klipjében látható öltözékekre, de tudom, hogy ezt már egyszer írtam :)
@perrieedwards: Vissza a monoton munkához ⚠️ (március 21.)
Snapchat-en naponta jelentkezik 1-2 videóval vagy éppen fotóval. Hétfőn végigbohóckodták a vásárlást, feltehetőleg Jesy-vel ment el. Egy macskafejet is magára húzott. Erről a napjáról 4 videót kaptunk. Tegnapelőtt aktívabb volt: Jed (Jade párja) és Leigh-Anne barátnője, Gracie Davis kiszúrták Perrie bőröndjében Alex fotóját, és szórakoztak egy picit. Kiderült, hogy kedvencünk iszonyatosan nagy honvágyban szenved, főleg dögös pasija miatt. Képek terén jutott étvágygerjesztő darabokból is, és csodás szelfie-kből is. Az első kisképen láthatót például tegnap készítette.
Csodás nap a mai is: nem elég, hogy odakint süt a nap, és végre melegszik az idő, Perrie újabb közös fotót posztolt róla és szerelméről. A Mixerek áltak csak 'Alerrie'-ként emlegetett páros a Dangerous Woman turné miatt igencsak keveset találkoznak, így nem meglepő, hogy kedvencünk szenved a tudattól, hogy még egy hónapig nem mehet haza. Személyes véleményem szerint összeillenek, jó látni a szőkeséget ismét boldognak! Ráfért a sok boldogtalanság után.
De nemcsak kis hazánkban süt hét ágra a nap, hanem Amerikában is kedvez számukra az időjárás. Olyannyira, hogy a kis csapat ma süttette a hasát. 27 fok van, tehát érthető. Instára egy gyönyörű bikinis szelfie-t posztolt, amit a Snapchat alkalmazáson keresztül készített. Az említett appra pedig egy olyan fotót osztott meg, amin lefotózta az eget, mellékelve napocska ábrákkal és az akkor mért hőmérséklettek. Két videót is kaptunk, az egyiken Claudimarral bohóckodnak, a másikon a nap okozta szeplőit mutatja.Ma még pihenhettek, de holnap este folytatódik a turné.
@perrieedwards: Elnézést, extra sajtos pirítós bejegyzés... de szar, annyira hiányzik! @alexoxchamberlain (március 20.)
Itt is volnék a legutóbbi személyes képeivel kedvencünknek. 16-án, csütörtökön igencsak aktívan posztolt a Snapchat alkalmazáson keresztül. A DWT állomása után egy kisebb buliban vezették le az aznapi fáradtságot. Azt nem tudni, hogy merre vezetett az útjuk, de Jade, Leigh és Claudimar is vele tartott. Perrie egy fehér hosszú ujjas felsőt viselt, haját copfban hagyta, ehhez pedig egy farmer-szerű csizmát húzott.
Az egész estét lelkesen közvetítette, a buliban a 'Touch' is elhangzott, aminek hihetetlenül örültek. Leigh egy közös képet is készített velük, Claudimar pedig 3 olyan videót posztolt, amin Perrie is látható.
Tegnap kirándult egy kicsit, ugyanis sajttorta gyárba ment el. Képeket ugyan nem, de két videót készített számunkra.
Instagramra a bulis szerkójáról készített fotót töltött fel, melyhez nem fűzött kommentárt. Szerintem jól állt neki,és ez a kép is remek róla. A Little Mix instájára Jesy töltött fel egy közös fotójukat, ami a csütörtöki koncerten készült kettejükről. Hosszasan kifejtette a véleményét a róla és Perrie-ről keringő pletykákról. A csapat fiókjára posztolt KCA-s fotóból ugyanis kisebb balhé lett. Perrie oda is írta akkor, hogy Jesy kérte, hogy vágja le őt róla,mert nem tetszett neki az a kép. A rosszindulatúak pedig rögtön elkezdték terjeszteni, hogy a két lány utálja egymást (egyfolytában egymással lógnak, közös képekkel bombázzák a személyes profiljaikat, na de nem értem...), és ezt nem tűrte tovább Nelson kisasszony.
@perrieedwards : - (március 17.)
@littlemix: Nem akartam vele foglalkozni, mert az emberek sok sz**got írnak,egész idő alatt, és ez csak valami, amit meg kell szokni, de most messzire mentek, és most már tényleg magamra vettem. Sosem volt és sose lesz köztem és Perrie Winkle között! Nem akartam, hogy szar képet tegyenek fel rólam, így megkértem Pezt, hogy vágjon le róla, és ebből lett egy olyan történet, hogy én és Pez utáljuk egymást 🙈 legnagyobb hülyeség birkák, amit valaha hallottam! Egyébként csak tisztázni akartam xjesyx (március 17.)
Amint láthatjátok, felkerült a Perrie Edwards G-Portál legújabb kinézete. ÓRIÁSI bocsánat, amiért ismételten barnás design-t hoztam, de egyszerűen nem tudok elszakadni ezektől az egyszerű, halvány színektől. Azt ígérem, hogy legközelebb jobban törekszem a színek használatára, de egy ideig most ezzel kell beérnünk. Változtak egy kicsit a dolgok, az oldalsó modulok jobbra, a blogban a dátum és a név a kép alá kerültek.
A friss hírekkel sem szeretnék most elmaradni! Tegnap a lányok a 103.7 Kiss FM vendégei voltak, Milwaukee-ban. Csinosak voltak most is, bár Jesy öltözete most nem talált, Perrie viszont a rasztás-szerű frizurájával hódított ismét. Az eseményről csak két képet kaptunk, amik ráadásul kis méretűek is!
Szokás szerint nemcsak interjút adtak, vagy fotózkodtak, hanem egy rövid akusztikus koncerttel is kedveskedtek az ottani Mixereknek. Erről is csak képekkel szolgálhatok, hiszen ezek a rádiós állomások szörnyen ritkán publikálják az ilyen fellépéseket.
Snapchatre most érdekes mód főleg képeket posztolt, ezek közül kettőn őt láthatjuk. Úgy tűnik, hogy a harmadik képen szereplő filtert nem tudja megunni, ami nem baj, mert remekül áll neki. Egy videót azért megosztott velünk, amin Jesy látható. Mindegyiket tegnap tette közzé.